Szent István vértanú templom
Az 1752-ben emelt templom mai formája az 1846-os bővítés és toronyépítés nyomán alakult ki. A homlokzat elé előcsarnokot építettek, a tornyot kősisak fedi. A toszkán oszlopokon álló orgona 1782-ben, König Fülöp soproni műhelyében készült. A Szent István vértanú megkövezését ábrázoló oltárképet a Bars megyei Újbányán élt Dodek Károly festette 1911-ben. A szentély oldalfalán függő Rózsafüzér Királynéja képen Mária és a gyermek Jézus előtt Szent Domonkos és Árpád-házi Szent Margit térdel. A barokk szószék mellvédjének két aranyozott domborművén Szent Ferenc a madarakkal és a magvető Jézus látható. A hívek nagy becsben tartják a Palermói Szent Rozáliát rózsakoszorúval ábrázoló képet.
A köztéri szakrális emlékek közül a legrégebbi az 1717-ben állított – Máriát és három segítő szentet (Sebestyént, Rókust, Rozáliát) megörökítő – fogadalmi szobor, amelyet egy pestisjárvány megszűnéséért emeltek, hálából. A 18. századi Piéta a felvidéki Sasvár kegyszobrának másolata, amely a kereszt tövében ülő Máriát és az ölében fekvő halott Jézust koronás fővel ábrázolja. Az Élő házaspár 1882-ben Mária-oszlopot emeltetett, melléje védőszentjeik (Anna és József) szobrait állítva.