Eucharisztikus Kereszt
A kereszt a 10-es főút mellett helyezkedik el, a 4714/1. hrsz.-on található meg. 1937-ben építették. 2,8×3 méteres kerítés veszi körül. Oszlopa kb. 90×40 centiméteres, a kereszt 1,7 méter magas. A kereszt terméskőből, a korpusz fémből (vas/bádog) készült. Az emlék megépítéséhez felhasznált mészkövet a Dunántúli Kőipari Rt. budapesti vezérigazgatója ajándékozta, a többi költség a hívek adományaiból gyűlt össze. Készítője ismeretlen.
Felirata a következő: „HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN KI JELEN VAN A LEGMÉLTÓSÁGOSABB OLTÁRISZENTSÉGBEN / A BUDAPESTI 34. EUCHARISZTIKUS VILÁGKONGRESSZUS ÉS A SZT. ISTVÁN JUBILEUM ÉVÉBEN 1938. EMELTÉK A DUNAALMÁSI ÉS NESZMÉLYI RK. HÍVEK"
A keresztet az eucharisztikus kongresszus emlékére állították, melyet hagyományosan minden plébánián maradandó alakban meg kellett örökíteni, a püspöki kar óhaja értelmében.
A kereszt nemrégiben, 2018.május 13-án került felújításra a Dunaalmásért Alapítvány, az Öregmalom Színtársulat és a Dunaalmási Római katolikus Egyházközség jóvoltából.