Utolsó vacsora templom

A „Szilban tartani szokott vásároknak vagyis piaczoknak jövedelmeit” Szent István király 1037-ben a bakonybéli apátságnak ajándékozta. Első, Szent Vencel tiszteletére szentelt templomába járó hívek a csornai premontrei prépostnak fizették a tizedet. Szil az 1400-as évek végétől mezőváros, amely a Kanizsay, a Nádasdy, majd az Esterházy család egyik legnépesebb települése. A régi Mindenszentek-templom lebontása és az új templom felépítése Csigi Vince plébános irányításával 1890-ben, 7 hónap alatt lezajlott. A monumentális méretű, Ullein József tervei alapján emelt neoromán templomot Zalka János püspök szentelte fel 1890. október 12-én. A főoltár Jézus-szobrát Hild Károly soproni kőfaragó készítette. Az oldalfalak és a diadalív evangéliumi jeleneteit Samodai József festette 1964-ben. A szószékkel szembeni pilléren, oszlopos-baldachinos szekrényben áll a „Bereki Mária” szobra, amelyet a szájhagyomány szerint 1777-ben találtak a szomszédos Kistata községben, a Linkó-patak menti nádas berekben. A bejáratnál látható, 1955-ben készült Goretti Szent Mária-képet Feszty Masa festette.

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail