Szentháromság-templom

Az 1869-ben felszentelt templom a régi fatornyos istenháza helyén, feltehetőleg annak bővítésével épült. A romantikus stílusú homlokzatból kiemelkedő torony csúcsát kettős kereszt ékesíti. A kivételesen szép barokk főoltár valószínűleg egy szerzetesi templomból került Jobaházára. A 1750 körül készült, háromszintes oltárépítmény oszlopai között négy szent aranyozott szobra áll: Péter és Pál apostoloké és két ismeretlen női szenté. A Szentháromságot ábrázoló olajkép felett két faragott angyal dicsfénybe emelt koronát tart. Mellettük Szent Borbála és Szent Ágota szobra látható. Az oltár két szélén Szent Tádé és Szent József kicsi szobrai állnak. A rokokó szószék a 18. század második felében készült. A templomkert 1870-ben emelt oszlopoá a Jézust karjaiban tartó Szűzanya szobra, valamint az 1938-as „Eucharisztikus szentév emlékére” készült kőkereszt áll. (Bartók Béla később kiteljesedő gyűjtő munkája 1906 júniusában Jobaházán kezdődött, ahol 41 népdalt jegyzett le.)

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail