Sarlós Boldogasszony-templom

Bodonhely község látnivalói között első helyen a Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelt katolikus templomot kell megemlíteni. A késő barokk épületen zömök torony látható, mely feltehetőleg őrtoronyként szolgált a török harcok idején. A legenda szerint egy alagút kötötte össze Pannonhalmával. A legjobban a torony harmadik szintje és a sisakja tagolt. Itt kőkeretes félköríves ablakokat, toszkán félpilléreket és koronázó órapárkányt láthatunk. A templom belsejében, a szentély előtt kronosztikonos diadalív van, melynek latin szövegéből 1789, a templomépítés éve olvasható ki. A szentély barokk főoltárának építményén Szent Katalin és Szent Borbála szobrai állnak. A klasszicista oltárkép Mária és Erzsébet találkozását ábrázoló festmény. A barokk szószékének domborműve a „Magvető” evangéliumi példabeszédét idézi. A szintén barokk mellékoltáron két kép (Szent Család, Szent Péter vértanú) látható.

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail