Bodonhely

Kategória : Bodonhely

Evangélikus templom

Kategória : Bodonhely

A község legfiatalabb egyházi építménye az evangélikus templom. Tornyát 1873-ban emelték, és egykori harangozójáról Gábor-toronynak nevezik. A gyülekezet befogadására és az istentisztelet tartására alkalmas épületrész 1957-ben készült el, és azt – mint templomot a következő évben szentelték fel.

Kategória : Bodonhely

Sarlós Boldogasszony-templom

Kategória : Bodonhely

Bodonhely község látnivalói között első helyen a Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelt katolikus templomot kell megemlíteni. A késő barokk épületen zömök torony látható, mely feltehetőleg őrtoronyként szolgált a török harcok idején. A legenda szerint egy alagút kötötte össze Pannonhalmával. A legjobban a torony harmadik szintje és a sisakja tagolt. Itt kőkeretes félköríves ablakokat, toszkán félpilléreket és koronázó órapárkányt láthatunk. A templom belsejében, a szentély előtt kronosztikonos diadalív van, melynek latin szövegéből 1789, a templomépítés éve olvasható ki. A szentély barokk főoltárának építményén Szent Katalin és Szent Borbála szobrai állnak. A klasszicista oltárkép Mária és Erzsébet találkozását ábrázoló festmény. A barokk szószékének domborműve a „Magvető” evangéliumi példabeszédét idézi. A szintén barokk mellékoltáron két kép (Szent Család, Szent Péter vértanú) látható.

Kategória : Bodonhely

Képoszlop

Kategória : Bodonhely

1598-ban sikerült visszafoglalni a négy évvel korábban török kézre került győri várat. Ennek örömére és emlékére Nyugat-Magyarország sok településén képekkel ékesített oszlopot, úgynevezett „Győri Keresztet” emeltek. A bodonhelyi templom melletti téren is áll egy ilyen kőkép. A 116 x 116 cm alapterületű, toronyszerű építményen két sorban íves záródású fülkéket alakítottak ki. A felső négy fülke egyikét a Szentháromságot ábrázoló, a másik hármat pedig Szűz Mária életéből vett jelenetek falképei ékesítik. Az oszloptestet egy kiugró párkánysoron nyugvó sátortető zárja. A tető csúcsán a – kígyóra taposó és 12 csillag alkotta glóriával koronázott – Boldogasszony barokk szobra áll.