1778-ban, klasszicista stílusban épült templom. Felújítása 1927-ben történt. A templom egyhajós építmény, amelyben a presbitériumot egyenes fal zárja le, míg a hajó másik oldalán poroszsüveg boltozatú beépített kórus található. Az épület homlokzata sima felületű. A karcsú tornyot beleépítették a homlokzatba és lizénás kerettel tagolták, a toronytető pedig gúla alakú. Főoltár előretolt menzával és Szűz Mária mennybevételét ábrázoló, falra függesztett képpel (a kép a 19. század első felében készült). A szószék 1778-ban készült, klasszicista stílusban. Ipolyi Arnold, a Csallóköz műemléképületeinek jeles ismerője a következőket írta a dercsikai templomról: „Dercsika (Pozsony vármegye), eredetileg György-Soka-, Suka- vagy Sikának nevezve, okiratilag 1253 óta ismeretes . A bakai egyházlátogatási jegyzőkönyvek - miután Dercsika előbb Baka fiókegyháza volt - tudósítanak, hogy a dercsikai egyház 1519-ben Epiphanius címzetes püspök és Bakács érsek, helynöke által fölszenteltetett.” Valószínűleg tehát az akkori dercsikai templom eredetileg gótikus stílusban épült. Ehhez a régebbi, átalakított épülethez építették hozzá az újabb templomhajót. Említésre méltó a templom építéséről szóló, Karcsay nevű újságíró által közölt legenda (az Új Magyar Múzeum újságban. 1852. 769. lap.), amely arról szól, hogy a templomot angyalok állították a mai helyére; ez a vonás más, főleg zarándokok által látogatott templomok esetében is említésre kerül. Dercsika egyike volt az Erdődi Pálffy grófok, Erős és Katona nemzetségek családi székhelyének. A templomot 1755-ben kibővítették és tornya is megépült. A templom nyugati részét 1788-ban lebontották és helyére újat építettek. Az új építményt Ürményi Péter püspök szentelte fel 1808-ban. A templom titulusa és címképe a Boldogságos Szűz mennybemenetele. Forrás: Érseki Hivatal, Trnava-i (Nagyszombati) Egyházmegye Irodalom:Guntherová, Alžbeta et al: Szlovákiai műemlékek jegyzéke, I. Bratislava: Obzor Kiadó, 1967www.jurova.sk (2015.10.12.) Elérhetőségek:Postacím: Rímskokatolícka cirkev (Római Katolikus Egyház Plébánia Hivatal), Jurová 1,930 09 Trstená na OstroveTelefonszám: 031/5597 495e-mail: farnost.jurova@abu.sk