A 13. század második felében épített templomra 1529-ben a szájhagyomány szerint a törökök félholdas zászlót tűztek ki. A reformáció után 1673-ig az evangélikusok használták a templomot. Az Árpád-kori istenháza napjainkban is őrzi román és gótikus részleteit, a félköríves apszist, a déli homlokzat csúcsíves ablakait és a kőkeretes ajtót. 1658-ban új tornyot kapott a templom. A 18. század végén barokk stílusban átépítettek és támpillérekkel erősítettek meg, hogy a dongaboltozatot elbírják a falak. A szögekkel kivert ajtón belépve a villogó fehérség és a mélykék szentély ellentéte fogadja a látogatót. A szentélyt betöltő festmény 1893-ban készült. E falképén – a Szentháromság alatt – a névadó apostolok, Péter és Pál láthatók. A barokk szószékre faragott evangéliumi jelenet Jézus és a szamariai asszony találkozását ábrázolja. A két keretezett „karácsonyi” festmény (a pásztorok imádása, a háromkirályok hódolata) szintén barokk munka. Ezeknél is régebbi alkotás a máriacelli kegyszobor másolata.
A reformáció nagyon hamar elérte Harkát, 1571-től név szerint ismertek az evangélikus prédikátorok, és a falu lakossága Luther szellemiségében tartotta istentiszteleteit a templomban. 1673-ban az ellenreformáció következtében elvették a templomot. A Türelmi rendelet eredményeként 1783-ban megalakult az evangélikus gyülekezet és 1786-87-ben új templomot építettek. A tornyot 1886-ban 3 haranggal szerelték fel, a templomot pedig neogót stílusúvá alakították át. A König-orgona 1819-ből, a szószékoltár pedig 1843-ból való. A németajkú lakosság 1946-ban történt elűzése következtében megfogyatkozott harkai evangélikus gyülekezet az elmúlt években kívül-belül felújította az elődeiktől örökölt nagy templomot.