Szentháromság-templom

Az okiratok a 14. században Szent György-templomként írják le, de 1700-ban már csak a falairól tesznek említést. 1712-ben épült újjá barokk stílusban. 1757-ben két mellékhajóval bővítették. Tornyának érdekessége a sisak sarkain álló négy angyal-szobor.
A rokokó keretes főoltár 1750 körül készült, építményének kettős talapzata van. A korinthoszi oszlopok között négy szentet ábrázoló barokk szobor áll. A háromrészes párkány felett Szent György alakja látható. Oromzatán az angyalkák tartják a Niczky-család címerét. A főoltár alsó képén a Szentháromság és a mennybe felvett Boldogasszony megkoronázása, a felsőn a sátánt legyőző Szent Mihály látható.
A mellékoltár 1760-ból való, kilenc barokk szobor díszíti. A márvány Keresztelőkút és a felette látható rokokó fafaragás 1750 körüliek. Szintén ebből az időből való a rokokó húsvéti gyertyatartó.
A barokkos lendületű freskók és a rézdomborítású stációsorozat képei a 20. század elején készültek. A templomban sziklakápolna, valamint régi címeres síremlékek is találhatók.

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Szakrális helyek

Sopron, Nemzeti emlékhely (Balf)

A temetőfal külső oldalán megrendítő szoboregyüttes emlékeztet a balfi kényszermunka táborban 1944-45 telén, embertelen körülmények között meghalt több száz zsidó áldozatra. Kutas László szobrász és Winkler Barna építész 2008-ban készült alkotása nemzeti irodalmi és történelmi emlékhely. A kerítés falába építve nyitott könyv látható, kőbe vésett üzenettel: „A szabadság nemcsak egy nemzet magánügye, hanem az egész emberiségé is." Az idézet szerzője Szerb Antal, a zsidó származása miatt meghurcolt és a balfi táborban megölt katolikus író.
http://www.balfikirandulas.hu/balf/szerb_antal_emlekhely.html

Sopron, Szent Farkas vártemplom (Balf)

A 12-14. században emelt templom lőréses kőfallal határolt temetőben áll, ahová meredek út vezet fel. A boltíves „várkapun" át megközelíthető templom tornya egykor őrtoronyként is szolgált, amelynek gótikus ablakaiból az egész Fertő-táj belátható. A szentély középkori kőbordái közötti mezőket és a diadalívet 20. századi falképek díszítik. Az oltár mögötti festmény a 10. században élt Wolfgang (Farkas) regensburgi püspököt ábrázolja, aki hazánkban is végzett missziós munkát és Boldog Gizella királyné nevelője volt.

Ortodox zsinagóga és holokauszt emlékmű

A Paprét déli oldalán álló ortodox zsinagógát Schiller János tervei alapján 1890-1891-ben emelték historizáló stílusban. A zsinagógához tartozott az 1911-ben épített rituális fürdő, a pászkaház és az 1917-ben alapított jesiva. Ezek ma is láthatók a park túloldalán. A parkban álló, 2004-ben készült holokauszt-szobor Kutas László alkotása. A Sopronból 1944-ben Auswitzba hurcolt 1800 áldozatra emlékeztető kompozíció a gázkamrák előtti vetkőzőhelyiséget szimbolizálja. A füstként felszálló szöveg betűi a „Halljad Izrael” imát, a kerítés héber írásjelei pedig az „Áldott legyen az igazak emléke!” szöveget idézik.

GPS koordináták:
47.68329,16.59642

Sopron, Pap rét 12-14.

Ózsinagóga

Az egykori zsinagóga a belváros két késő középkori épületének udvarán áll,  A soproni zsidókról a 13. századból maradtak fenn az első írásos emlékek. Az 1300 körül épített, Közép-Európában egyedülálló, kora gótikus zsinagóga - az akkori előírások szerint - nem állhatott az utca vonalában, ezért van előtte udvar. Az épület csak töredékesen maradt fenn, de egykori elrendezését sikerült rekonstruálni. Benne „Elfeledett Soproniak” címmel kiállítás látható.

GPS koordináták:
47.68486, 16.59032


Sopron, Új u. 22, 9400
Telefonszám: (99) 311 327

Mosonmagyaróvár, Shalom emlékpark


A vészkorszak 70. évfordulóján, 2015-ben holokauszt-emlékművet adtak át Mosonmagyaróváron. Lebó Ferenc szobrász alkotása a zsidó temető mellett kialakított Shalom emlékparkban áll.

GPS koordináták:
47.864345, 17.279039


Mosoni Mihály utca