Szany

Kategória : Szany

Szent Anna-kápolna

Kategória : Szany

A legenda szerint egy havas januári napon egy szegény ember fát szedett a határban, magában imádkozva, mikor angyali szót hallott és nagy fényességet látott. Ezeket követve egy kivirágzott, de már odvas vadkörtefára talált. A csodás esettel a pápához fordultak, aki szerint „a körtefa példázza Szent Annát, virágja pedig Szűz Máriát”. A szélviharban később kidőlt fa tövéből forrás fakadt, melyet ma is kútként használnak. Az 1753-ban emelt kápolna építéséről Gitzy György 1870-ben így ír: „mindenféle építéshez szükséges szereket, fát, meszet, téglát, az utolsó szegig kézbe vitték ki csapatonként a falu apraja és örege, imádkozva és énekszóval zengedezve." 1901-ben bővítették a kápolnát, amely akkor Szent Istvánt és a Magyarok Nagyasszonyát ábrázoló üvegablakkal gazdagodott. A szentélyben látható a Szent Annát, Szent Joakimot és a fiatal Szűz Máriát ábrázoló kegykép. Az 1920-ban harangot, 1959-ben pedig Szent János-szobrot kapott neogótikus kápolna a Rábaköz híres zarándokhelye. A hagyományos Anna-napi búcsú és májusi litániák mellett újabb rendezvényeknek is otthont ad a kápolna (családi napok, megyei vadásznap Szent Hubertusz miséje).

Kategória : Szany

Szent Kereszt felmagasztalása templom

Kategória : Szany

A faluképet meghatározó háromtornyú templom egyedülálló ritkaság, a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktárba tartozó megyerikum, a helyi katolikus vallási élet központja. A barokk templom főhajóját Zichy Ferenc győri püspök 1767-ben építtette. Zalka János püspök (akinek címere a bejárat felett látható) 1867-ben a tornyot megmagasíttatta és az épületet mellékhajókkal bővíttette, melyek sarkain két kisebb tornyot is emeltek. A saroktornyok és a 46 méter magas középtorony között félköríves frízzel díszített oromszárnyak húzódnak. A homlokzaton helyezték el az I. világháború 140 áldozatának két névtábláját. A faragott padok, a gazdagon díszített oltárépítmény és a Szent Péter és Szent Pál alakjával ékesített szószék 18. századi alkotások. A „Szent Kereszt felmagasztalása" főoltárképet 1855-ben Ludwig Beyfuss készítette. A templomot 1928-ban Pandúr József és Borsa Antal festette ki, a mennyezetkép Takács István 1962-63-ból való alkotása.