Dunakiliti

Kategória : Dunakiliti

Batthyány-kastély, szobor és kápolna

Kategória : Dunakiliti

Az általános iskola épületében, az egykori Batthyány-kastélyban 1870. október 28-án született Batthyány-Strattmann László. A herceg szemorvosként a szegényeket ingyen gyógyította, és visszaadta több vak ember látását. A falu híres szülöttét II. János Pál pápa 2003. március 23-án Rómában boldoggá avatta. Az épületben a herceg-doktor életét bemutató kiállítás látható. A kastély előtt Boldog Batthyány-Strattmann László mellszobra, az út túloldalán pedig kis neogót kápolna áll.

Kategória : Dunakiliti

Szent Kereszt felmagasztalása templom

Kategória : Dunakiliti

A falu első kápolnája 1562-ben épült. Az 1735-ben emelt templomot az 1878-as tűzvész a fél faluval együtt megsemmisítette. A jelenlegi templom Hőnel Béla tervei alapján 1910-ben készült. Építéséről egy helyi népdal is megemlékezik („Bádogozzák a kiliti templomot”). A neogótikus templomot gyönyörű szekkók, csúcsíves boltozatok és színes üvegablakok díszítik. Batthyány-Strattmann Lászlót, a boldoggá avatott herceg-orvost a templom egyik színes üvegablaka is megörökíti. A falu híres szülöttének emlékét a bejárat mellett kialakított kápolnában oltár, szobor és ereklye őrzi.