Református templom

A parkosított kert közepén, az utcavonaltól beljebb szabadon álló templom klasszicizáló, késő barokk stílusú építmény, egyenes záródású ablakokkal. A templom egyhajós, téglalap alaprajzú, kontyolt nyeregtetővel.
A Kisfaludy S. u. 31. sz. alatt található.
Berendezése, amely copf elemeket tartalmaz: karzat, padok, Mózes-székek, szószék, vörös márvány úrasztala és keresztelőkút.
A templombelső meghatározó színe a fehér és az arany, amely mind a szószék, mind a padok, mind pedig a Mózes szék és a 3 oldali fakarzat színezésében visszatér, egységessé téve így a teljes belső berendezést.
A jelenlegi templom fundamentumát Fellner Jakab tatai kőmíves mester tette le 1748. május 15-én, a tetőzetet, a kart, és az egyéb famunkákat Traner Lénárt készítette. A sok átalakítást, bővítést követően a templom a mai formáját 1798-ban nyerte el.
Templomunk szerény ékessége az orgona, amely Szalai Gyula orgona építő munkáját dicséri, amely természetesen az évek folyamán felújításra került, és a két manuálos hangszert elektromos orgonává alakították.
A templomban helyet kapott Pálóczi Horváth Ádám költő és népdalgyűjtő emléktáblája is, aki 1760-82-ig élt a császári gyülekezetben Pálóczi Horváth György császári lelkész gyermekeként.
Ugyancsak emléktábla hirdeti, hogy a gályarabságban meghalt Szilvási István a gyülekezet hitvalló-mártír prédikátora volt.
Nyitva tartás: előzetes egyeztetés szerint. Elérhetőség: Juhász Róbert lelkipásztor 06/30-6803015

PDF herunterladen Artikel drucken E-mail