Darnózseli

Kategória : Darnózseli

Zsidó temető és emlékfal

Kategória : Darnózseli

Zsidó vallásúak az 1800-as évek közepétől éltek a településen. Az 1934-ben egyesített Mosondarnó és Zseli község, Darnózseli kisebb központja volt a környék zsidó lakosságának: a Fő utcában imaházuk, a falu szélén pedig temetőjük is volt. Az utóbbit 1883-ban nyitották meg, az utolsó temetés 1943-ban volt itt. A temetőben 1985-ben egy emlékfal került felállításra a darnózseli és a szigetközi deportálások áldozatainak emlékére.

Kategória : Darnózseli

Szent József- templom

Kategória : Darnózseli

A 19. században a falu számára a gyarapodással párhuzamosan egyre sürgetőbbé vált, hogy a település szélén álló kicsi templom helyett új épüljön. 1914 májusában elkészültek az új templom tervei, de a világháború miatt nem kezdődött meg az építkezés. A falu plébánosa a háború után tovább szorgalmazta a templom építését. Az 1929 nyarán Pavlovics Károly tervei alapján megindult munka eredményeként egy neogótikus, magas tornyú, világos és  nagyterű istenházával gazdagodott a falu. Az orgonát Rieger Ottó pesti cége készíttette, a szentek képeit ábrázoló üvegablakok szintén pesti műhelyben készültek. Az oltár és a stációképek Heckenast János munkái. A padokat Igali János, helybéli asztalos készítette. A templomot 1930-ban dr. Serédi Jusztinián bíboros, esztergomi érsek, hercegprímás szentelte fel.

Kategória : Darnózseli

Faszobor park

Kategória : Darnózseli

A község főterén, a templom előtti részen és a tűzoltó egyesület épülete előtt több új faszobor is helyet kapott. Alkotójuk Bálint József. A Fejér megyei fafaragó a szigetközi életet és hitéletet megjelenítő szobraival (Szigetköz fája, Szent József és az ifjú Jézus, Fészekrabló, stb.) a helybéliek számára otthonosabbá, az erre kerékpározók számára pedig vonzó pihenőhellyé tette Darnózseli új főterét.