A faluközponttól nem messze, az Úr-dombjának nevezett magaslaton álló templom az 1800-as években épült, a két haranggal rendelkező torony pedig 1925-ben. Az egyszerű istenháza oltárképén az imádkozó Jézus, a kelyhet tartó angyal és az alvó apostolok láthatók. A szószéket ékesítő régi kerek táblán festett bibliai idézet olvasható. A kis gyülekezet gondozza a templomot és a körülötte lévő épületeket. Ezek egyikében második világháborút megelőzően felekezeti iskola működött.
Az 1753-ban emelt barokk templomot később romantikus stílusban átépítettek. Homlokzatát tört sisakos torony ékesíti. Sík mennyezetes hajóját a szentélytől egy diadalív választja el. A szentély hátsó falát egy neogótikus oltárépítményt imitáló festmény tölti be. Az osztrák Flösch 1886-ban készült alkotásának közepén Mária és Erzsébet találkozását ábrázoló kép látható, két oldalt pedig Szent Benedek és Szent Márton állnak. A templom értékei közül kiemelendők a keresztút stációi, a modern orgona, a díszesen faragott keresztelő kút és az Atyaistent szimbolizáló mennyezetkép.A templomkertben Nepomuki Szent János 1780-ból származó barokk szobra, egy kőkereszt és a Szentkorona emlékmű látható.