A Vár utcában (Hradská ulica), az út mellett húzódó keskeny sávban kis kápolna áll. Patrónusa ismeretlen. Érdekes kis téglaépület, nyeregtetővel. Földszintjének meghatározó eleme a kápolna bejárata, a pajzsmezőt, amelynek közepén a szent szobrának elhelyezésére szolgáló kis fülke látható, keskeny párkányzat határolja. A kápolna belső tere egyetlen helyiségből áll, két oldalán két üres szoborfülke látható, süvegboltozat zárja le. A falak dekoratív falfestés emlékét őrzik. A belső térben máig megmaradt egy valószínűleg fából készült szobor – Krisztus a kereszten. A kápolna 1880-ban épült.
A Szent Miklós-templom, a város legrégebbi, művészettörténeti értékkel bíró épülete a szenci főtér délnyugati oldalán, enyhe magaslaton áll. Ma is a városkép meghatározó eleme. Alapjai a gótika idejéből származnak, mai formáját több átépítés eredményeként, a 18. század közepére nyerte el, és jellemzően barokk stílusjegyeket mutat. Sempoz (Szenc) egyházközsége először egy 1308-as írásos emlékben bukkan fel. A történészek arra is találtak bizonyítékot, hogy a dombon már a Nagymorva Birodalom idején is állt egy kisebb fatemplom, amelynek védelmi szerepe is volt. Az 1326. évi zonctornyi határösszeírás megemlékezik róla, hogy a szenci temlomot Szent Miklósnak szentelték. Az eredetileg kora gótikus épület 1326-ban több átalakításon is átesett. A források egy 1561-es átépítést is említenek, reneszánsz stílusú átépítése 1633-ra, barokk stílusú átépítése 1740-re datálódik. A templom a 19. és a 20. században tovább formálódott. Négy oltára van, a főoltárt Szent Miklósnak szentelték fel, a bal oldali mellékoltárt a Rózsafüzér királynőjének, a jobb oldali mellékoltárt Szent Lászlónak, a negyedik oltárt pedig Szent Teréznek szentelték. Mindegyik rokokó stílusban készült. A templomdomb tetején, a templom körül kis tér terül el, amelyet fal vesz körül, ez a keresztút stációit idézi fel. A szentély lábazatában, a falazott kerítés mellett áll az 1934-es Kálvária-szoborcsoport, ez alatt pedig impozáns Lourdes-i barlangot alakítottak ki.
A 14. század elején épült, valószínűleg egy korábbi, 13. századi román stílusú templom vagy kápolna helyén. Eredetileg nem volt tornya. A templom kegyurai a Szentgyörgyi és Bazini grófok voltak, erről tanúskodik a boltozaton látható címerük is. A templom boltozata csak a 15. században készült el, késő gótikus stílusban, a prágai Szent Vitus-székesegyház mintájára. A berendezés legértékesebb eleme az 1523-ból származó, kora reneszánsz szószék. Figyelemre méltó a vörös márványból faragott keresztelőmedence, Bazini György gróf 1426-ra datált, szintén vörös márvány epitáfiuma, valamint Illésházy István temetkezési kápolnája. 1674-ben a templom a kapucinusok birtokába került. A Rákóczi-féle felkelés idején, a 18. század elején az evangélikusok kezére jutott. A főoltár Stefan Steinmassler munkája, aki Ludwig Gode pozsonyi műhelyében sajátította el a mesterséget, aki pedig a kor leghíresebb Alpokon túli szobrászának, Georg Rafael Donnernek a tanítványa volt. A Szűz Mária mennybemenetelét ábrázoló oltárkép 1789-ben készült. 1863-ban Martin Šaško szlovák orgonaépítő mester készített a templom számára új hangszert.
A római katolikus templom a település legrégebbi, legjelentősebb épített emléke. Először egy 1333-as keltezésű adománylevél említi, amely a Hont-Pázmány nemzetségbe tartozó két fivér, Péter és Sebus (II.) között osztotta fel a detrekőcsütörtöki uradalmat. A falu azon része, ahol a templom is áll, Péter birtokába került. A templom a kor szellemét tükrözi: olyannak kellett lennie, amilyen máshol még nem volt. Ezzel együtt a korabeli római katolikus templomokat meghatározó szigorú szimmetria jellemzi – keletelt templom, azaz a főhajót, a tornyot és az oltárt keleti irányba tájolták. Az ívek és a boltozatok a korai gótikára (1150 és az azt követő időszak) jellemző módon kevésbé merészek, lekerekítettek. A főhajó falai, amelyekre a boltíves mennyezet támaszkodik, téglából épültek, és kővel rakták ki őket. Ez volt az egyik módja annak, hogy a falak teherbíró képességét a vastagságuk növelése nélkül fokozzák. A boltozat terhét részben a templom külső kerülete mentén szabályszerű rendben elhelyezett támpillérek viselik. A templomot a 18. század végi átépítés után Szűz Mária mennybevételének a tiszteletére szentelték fel.
A Mindenszentek tiszteletének szentelt templom – a falu mai temploma – 1722-ben épült egy korábbi, kisebb templom helyén, amely leégett. 1748 októberének második vasárnapján szentelték fel. Az eredeti templomot először 1333-as források említik. A mai templom a falu legnagyobb, legrégebbi és legszebb épülete.
A Szent Fülöp és Jakab apostolok templom az eredeti és a mai temetővel együtt évszázadokon át mindkét falut szolgálta. A templom a lakott területen kívül áll, egy mesterségesen kialakított dombon, valószínűsíthetően a halstatti kultúra idejéből (azaz a kora vaskorból) származó halmon. A román stílusú Szent Fülöp és Jakab apostolok templom azoknak a tégla építésű szakrális építményeknek a sorába illeszkedik, amelyekre számos példa akad a mai Dél-Szlovákia területén a 12. század végétől. Hagyományos alaprajzú, egyhajós templom, amely keleti oldalról szentélyben végződik. A hajó eredeti mennyezete nem maradt fenn, ma felújított, gerendákon nyugvó deszkamennyezet zárja le. A hajó falfestményein Mihály arkangyalt, a szentély falán pedig Szent Katalint ábrázoló jelenetek láthatók. A fennmaradt falfestmények csak töredékét képezik a templom 14. századi, összefüggő díszítésének, ám a román kori keresztelőmedencével együtt ma is meghatározzák a belső tér látványát. A 14. századból maradt fenn a templom egykori főbejáratának töredéke, amely ma a hajó nyugati oldalán tekinthető meg. A barokk kort egy Madonna-szobor idézi. Az évszázadok alatt ez a templom is folyamatosan formálódott. Szerencsére az eredeti, középkori alapja, építészeti, építészettörténeti jellege változatlan maradt. A kutatások – beleértve a régészeti feltárást is – pontos képet adtak az épület fejlődéséről az idők folyamán.
A templom a település legrégebbi emléke, a 11. századból származó gótikus építmény. 1764 és 1773 között átalakították, 1952/53-ban átépítették. A templomot Szent István király tiszteletére szentelték fel. A felújítás során feltárták és láthatóvá tették az építmény eredeti, román kori elemeit. A templom mellett román kori keresztelőmedence áll.
A templomot és a plébániát először egy 1332-es pápai tizedösszeírás említi. A plébánia újbóli önállósodása (Pozsonybeszterce egy ideig Stomfa leányegyháza volt) a horvát etnikum betelepülésével függött össze. A templom 1534-re datált megépítését szintén a népesség gyors növekedése magyarázza. A Szent Péter-kápolnát nagyobb méretű templommá alakították át, patrocíniumát Szent Pálra is kiterjesztették. A 18. század végén elkezdődött az új, nagyszabású plébániatemplom építése. Ezt 1834-en az esztergomi segédpüspök szentelte fel. A Szent Péter és Pál apostolok templom egyhajós, barokk-klasszicista stílusjegyeket ötvöző építmény, melyet négyszögletű szentély zár le. A hajó 20,8 méter hosszú, 10,7 méter széles, 3 poroszsüveg-boltozat mező képezi a fedelét, melyek gerendaszerkezetét párkányzatos oszlopfőben végződő kettős pilaszterek támasztják alá, a sarkoknál pedig a tört pillérek oszlopfőire támaszkodik. A templomhajó nyugati fala mentén húzódó épített karzatot két oszlop tartja. A hajó belső terét 6 nagyméretű ablak világítja meg, a szentélyben 4 ólomüveg ablak található. A szentély 10,46 m hosszú, 8,3 m széles, a belmagassága 15 méter. A hajóhoz képest egy lépcsőfoknyival magasabb a padlózata. A templom belső terében padlóburkolatként ferdén lerakott, négyzet alakú hasított kőlapokat használtak. Az oltár központi, aranyozott tabernákulum feletti részének meghatározó elemei a Szent Péter és Pál apostolt ábrázoló fafaragások. Bal oldalon Szent Vendel, jobb oldalon Szent Flórián szobra látható. Figyelmet érdemelnek a Szűz Mária életének eseményeit megörökítő domborművek a tabernákulum mindkét oldalán, valamint az áldozatot bemutató Melkizedek főpapot és a fiát, Izsákot feláldozni kész Ábrahámot ábrázoló domborművek az oltár menza alatti részén. Az 1917-ből származó szószék a diadalív bal oldalán kapott helyet. Rungaldier tiroli mester munkája, és a négy evangélistát ábrázolja az attribútumaikkal együtt.
A templom Szentgyörgy egyik legrégebbi történelmi emléke. A torony nélküli gótikus épület a 13. század utolsó negyedéből származik. A megemelt presbitérium és az alatta található föld alatti kápolna bizonyítja, hogy a gótikus templom egy régebbi, román kori szakrális építmény alapjaira épült. Művészettörténeti szempontból a legjelentősebb értéke a Szent György-oltár. Fehér homokkőből készült Stefan Pilgram műhelyében, 1527-ben, és a figurális elemeket növényi motívumokkal kapcsolja össze. Szent György életét mutatja be, miközben az oltár átmenetet képez a gótikus stílus és a reneszánsz között. A legutóbb 1992-ben restaurálták.
Az Antiochiai Szent Margit templomot 1898. október 2-án szentelték fel. Bobula János szlovák származású budapesti építész tervei alapján készült, neoromán elemeket felvonultató historizáló stílusban.
A Szent István király római katolikus templom eredetileg erődtemplomnak épült a 14. század közepén. A krónikákban fennmaradt legkorábbi adatok tanúsága szerint már 1390-ben állt. A későbbiekben többször is átalakították, kibővítették. A 18. század elején kápolnát építettek hozzá, 1764-ben pedig a Pálffyak nagyszabású felújításba fogtak, aminek eredményeként az eredeti épületnek csak egy fala maradt meg. A templom mérete jócskán megváltozott, oldalszárnyakkal bővült, az északi kápolnát a templomcsarnokhoz csatolták, és a déli kápolnát is hozzákapcsolták. A munkálatok 1767-ben fejeződtek be, a templomot ekkor szentelték fel. A plébánia közelében egy további jelentős szakrális építmény is áll – az 1709 és 1713 között épült barokk kápolna és kálvária. A templom előtt látható Szentháromság-oszlop a 18. század közepéről származik.
A teljes egészében fennmaradt kora barokk berendezés – a fő- és a két mellékoltár, valamint a szószék – a 17. század második feléből származik, és egyedülálló szakrális tárgyegyüttesnek számít Pozsony vonatkozásában. Eredeti karaktere a 19. század végén részben módosult, amikor restaurálták az oltárplasztikákat (Karl Kohanner, Johann Kätzer) és kicserélték a főoltár, valamint a két mellékoltár képeit. Az oszlopos, talapzatos szerkezetű oltárok fekete polikróm fából készültek, és fehér-arany palmetta-, akantusz- és stilizált növényi motívumok díszítik őket.
A Pozsonypüspökiben álló Szent Miklós római katolikus templom története 1221-ig nyúlik vissza.
Gótikus egyhajós templom, amelyet 1910-ben neoromán stílusban bővítettek ki. Továbbra is megmaradtak a gótikus kőfragmentumok egyes részletei, bizonyos építészeti elemek, a falfestmények és a 14. századból származó keresztelőmedence. A templomkertben 1933-ban állított festett fakereszt található.
Római katolikus templom. 1377-ben épült, gótikus stílusban, a 17. században kibővítették, a 18. század elején barokk stílusban építették át (a boltozata ekkor kapott stukkódíszítést). 1877-ben a szentélyt gótikus stílusban állították helyre, az oltárra egy archaizáló Madonna-szobor került a 14. század végéről. A templombelső berendezése barokk stílusú.
1621-ben, amikor a Balassa család kihalt, Malacka a Pálffyak birtokába került. Pálffy Pál (IV.) erőteljes rekatolizációba kezdett ezen a vidéken, egyebek mellett elrendelte a ferences rendi kolostor és templom, valamint a föld alatti kripták építését. A kolostort 1653-ban adták át a ferenceseknek. Ekkor a templomból még hiányzott az oltár, az orgona, a szószék, így a felszentelésére csak 1660 decemberében került sor Pálffy Tamás csanádi püspök által. A templomot és a kolostort a folyosók mellett a karzat köti össze. A templomhajó a barokk stílusjegyeit viseli. Oldalról kápolnák övezik, elöl a szentély zárja le, ahol a főoltár kapott helyet. A szentély bal oldalán helyezték el Pálffy Miklós (V.) epitáfiumát, amelyet unokái, Lipót, Miklós és Rudolf állíttattak az emlékére. A mű alkotójaként Johann Nikolaus Moll nevét tüntették fel. A templomba lépve minden látogatót megállásra késztet a 18. század első feléből származó, fából faragott, színezett és gazdagon aranyozott, lenyűgöző főoltár. Ahogy a templomot, úgy az oltárt is a szeplőtlen fogantatás tiszteletének szentelték. Erről tanúskodik a hátsó, dekoratív rész központi motívuma is – Szűz Mária (a szeplőtlen fogantatás) életnagyságot meghaladó szobra.
A Szent lépcső a Szeplőtlen fogantatás ferences rendi templomban található. A Szent lépcső-kápolna építését Pálffy Pál rendelte el a kolostor megépítésével együtt. A világon három helyen látható a Szent lépcső: az eredeti, Pilátus helytartó palotájának lépcsője, amelyen Jézus lépdelt, Rómába került. Másolata Jeruzsálemben és Malackán tekinthető meg. Ez utóbbi huszonhét lépcsőfokból áll, amelyekben Szent Detérius, Szent Bálint és Szent Beatrix relikviáit helyezték el.
Az Alvégen álló plébániatemplom Malacka egyik legrégebbi fennmaradt épülete. A protestáns Balassa család építtette. Az egyhajós, sokszögzáródású szentélyes templom 1574 körül készült el. 1621 után a katolikusok kezébe került. A késő reneszánsz stílusú tornyot 1672-ben építették hozzá. A belső térben megtalálható szakrális emlékek legértékesebb eleme a 17. század második feléből fennmaradt szószék. Az oltár központi, fő képén a Legszentebb Szentháromság ábrázolása látható, a festmény a 19. század közepén készült. A templomnak két mellékoltára van, az egyik a Lourdes-i Szűz Mária-oltár, a másik a Jézus szíve-oltár. A templom alatt kripta található.
A Szent Márton-templom tulajdonképpen a falu kultúrtörténeti központja. Már 1397-ben állt, az eredetileg gótikus építményt a 16. században reneszánsz stílusban építették át. Figyelmet érdemel a Szent Mártont ábrázoló oltárkép, amelyet 1930-ban Martin Benka készített. Egyházhely nevezetes szülöttje a 20. századi szlovák képzőművészet meghatározó alakjai közé tartozik. Életét, munkásságát a Martin Benka Emlékszoba mutatja be a faluban.
A római katolikus templom a falu közepén áll. Elefánty István tervei alapján épült, historizáló stílusban, neoromán jegyekkel, és nagy vonalakban arra a régi kis román kori templomra emlékeztet, amely abban az időben még megvolt a faluban, majd 1936-ban lebontották. A templom építése 1927 és 1929 között zajlott, és a hívek adományainak, intézmények hozzájárulásának, a helybeliek önkéntes ingyenes munkájának köszönhetően valósulhatott meg. Ünnepélyes felszentelésére 1930-ban került sor.