Egy 1815-ben kelt levél szerint „több mint harminc éve, hogy Újfalun evangélikus oskolamester van”. Mária Terézia uralkodásának utolsó éveiben tehát már volt tanító – és bizonyára gyülekezet is – a községben. Az evangélikusok 1865-ben új imaházat, 1905-ben pedig új iskolát építettek. A Káldy Barna által tervezett templomot 1949-1950-ben építtették fel, a helybeli hívek, az egyházmegye és Németh Lajos adományaiból. A Túróczy Zoltán püspök által felszentelt templom harangja 1866-ból való. Az oltárképét Raksányi Ödön festette. Az oltáron levő bronz feszület és gyertyatartó Shima Bandi győri ötvös munkája. Kiss Miklós esperes 2018. augusztus 25-én szentelte fel a korábbi iskolaépületből kialakított új parókiát.
Az 1937-ben emelt modern templomot Serédi Jusztinián esztergomi érsek szentelte fel. A homlokzaton Jézus-szobor áll. A szentélyfal Krisztus-képét és a főhajó oldalfreskója golgotai jelenetét Borsa Antal festette. Ő tervezte a tabernákulum-ajtó angyali üdvözlet domborművét és a Mária-szoborral ékes mellékoltárt is. Ez utóbbit 1943 decemberében Meszlényi Zoltán esztergomi segédpüspök szentelte fel (aki a kommunista hatalom áldozataként az 1950-es évek elején vértanúságot szenvedett, és akit 2009-ben boldoggá avattak).