Győrszemere

Kategória : Győrszemere

Evangélikus templom

Kategória : Győrszemere

A templomot 1807-ben szentelték fel. 1904-ben építették fel a ma is látható tornyot és azt harangokkal látták el. Ezek közül a nagyobbikat az első háború alatt elvitték, de pótolták 1926-ban. A templom az 1938-as felújításkor új padokkal gazdagodott. 1940-ben a templom mellett tanítói lakás épült. 2004-2011 között ismét felújították az istenházát és a lelkészlakást.

Kategória : Győrszemere

Református templom

Kategória : Győrszemere

A Győrszemerei Református Egyházközség temploma 1786-ban épült, késő barokk stílusban. 120 fő befogadására alkalmas. Tornya az 1800-as évek elején épült, és két harang lakja. Az ellenreformáció idején artikuláris hely volt: csak itt szabadott a környéken református istentiszteletet tartani, ezért egészen Mosonmagyaróvártól ide jártak a hívek. Ebből a korból valók a gyülekezet legszebb terítői és értékes kegytárgyai, melyek egy része a Pannonia Reformata Múzeumban látható, Pápán. E tárgyak közül a legkülönlegesebb klenódium, a kókuszos kehely 1646-ból. A templom keresztelőmedencéjének kupolája őrzi a korábbi deszka-templom emlékét, mert eredetileg annak toronysisakjaként szolgált.

Kategória : Győrszemere

Szent Lőrinc-templom

Kategória : Győrszemere

A templomot 1749-ben építették, barokk stílusban. A főoltárkép Szent Lőrinc diakónus vértanúságát ábrázolja. Az oltárkép mellett két falfestményen szintén az ő életéből láthatunk egy-egy jelenetet. A bal oldali képen püspökével szentmisén vesz részt, angyali jelképekkel és Szent Tarzíciusz, a ministránsok védőszentje társaságában. A másik képen Szent Lőrinc a szegényeket és a betegeket gondozza.