Győrság

Kategória : Győrság

Munkás Szent József-templom

Kategória : Győrság

A falu és a környékbeli községek hívei adományaikkal és munkájukkal támogatták a templom építését, amelyet 1958. augusztus 22-én szenteltek fel. A bejáratot Szűz Mária szobra ékesíti, a belépőt pedig Szent Antal-dombormű fogadja. Az ácsműhelyben dolgozó Szent Józsefet és segédjét, a kiskamasz Jézust ábrázoló oltárképet Borsa Antal festette. A keresztút 14 stáció-képe is az ő alkotása. A szentélyben Mária-szobor és Jézus Szíve-szobor található. A harangot 1799-ben Hendel Gáspár öntötte. A templom előtti kőkereszt 1904-ben készült. A templomkertben álló Szent József kőszobor a győri orsolyitáktól való.

Kategória : Győrság

Evangélikus templom

Kategória : Győrság

A két protestáns felekezetnek 1964-ig közös harangjuk volt a sági Kiáltó-hegyen (ma ez a harang a református templom tornyában van). Az 1958-ban épített evangélikus templom harangja egykor a soproni Evangélikus Tanítóképző Intézet kis harangja volt. Az alul 62 cm átmérőjű acélharang Bochumból, Németországból való, és 1858-ban öntötték. A gyülekezet tulajdonában lévő keresztelési és úrvacsorai edények egyidősek a templommal. A cibórium (ostyatartó) a 2002-ben konfirmáltak ajándéka. A belső tér Winkler Gábor tervei alapján átalakult, és lebontott szószékoltár helyett ambót állítottak.

Kategória : Győrság

Református templom

Kategória : Győrság

A Pannonhalmát ostromló török sereg 1683-ban Ságot és templomát is elpusztította. A református hívek sárból tapasztott falakkal tanítólakást, iskolát és imaházat emeltek. A mai templomot minden külső támogatás nélkül a sági kis gyülekezet építette, a 10 m magas tornyával együtt. A Békefi Benő püspök által felszentelt épület belső mérete 7 x 17 m, az ülőhelyek száma 130. A templomban látható Szecsei János, mártírhalált halt gályarab prédikátor emléktáblája. A templom falán emléktábla hirdeti: „Isten dicsőségére épült 1963-68-ban.” A 95 kg-os harangot Seltenhofer Frigyes öntötte 1872-ben Sopronban.

Kategória : Győrság

Szent Anna-templom

Kategória : Győrság

A templom az Árpád-kori kápolna romjaira épült 1748-ban. Ezt 1910-ben bővítettek és toronnyal látták el. A barokk főoltáron Szent Flórián és Szent Pál aranyozott szobrai állnak. Közöttük az oltárkép Szent Annát, Szent Joachimot és lányukat, Máriát ábrázolja. A mellékoltár győrsági hársfából faragott, színes Szűz Mária-szobrát a hívek készíttették, hálából a háború alatt tapasztalt égi oltalomért.