Dunaremete

Kategória : Dunaremete

Nepomuki Szent János-templom

Kategória : Dunaremete

A vízen járók és víz mellett élők védőszentje tiszteletére szentelt templom 1775-ben (más forrás szerint 1812-ben) épült. A remetei egyházközség a püski plébánia leányegyházaként működött évszázadokon keresztül, az Esztergomi Főegyházmegye keretein belül. 1993-tól a Győri Egyházmegyéhez tartozik. Az apró községben jelentős kikötő működött, amelyet a Duna 1992-es elterelésével zárták be. A révház mellől induló komppal át lehet jutni Szlovákiába, a csallóközi Bősbe. A rév közelében park és táborozóhely található, valamint a „Dunai hajós” fémszobor. Mosonmagyaróvár felől közelítve, a falu szélén áll egy 1838-ban épült kápolna is.