Csorna

Kategória : Csorna

Csorna, Holokauszt emlékmű

Kategória : Csorna

A Szent István téren 2005-ben emlékmű áll a Csornáról 1944-ben a haláltáborokba elhurcoltak tiszteletére. A márványlapokon 655 csornai zsidó áldozat neve szerepel.Az alaprajzában Dávid-csillagot formázó, felül kupolával kiemelt emlékművet Udvardi Krisztián tervezte.

Kategória : Csorna

Nagyboldogasszony-templom és a Csornai Premontrei Apátság

Kategória : Csorna

Csorna legimpozánsabb épülete a város központjában található Premontrei Apátság és a vele egybeépült plébániatemplom.  A monostort 1180-ban alapította a környék kegyura. Az épület 1790-ben nyerte el jelenlegi késő barokk, klasszicizáló stílusú formáját. A szentély mögött áll a torony. A barokk főoltár 1780, a szószék 1790 körül készült. A főoltárkép Mária mennybevételét ábrázolja. A trónus fölött a prépostság címere, Szent Mihály diadala látható. A bal oldali mellékoltár Szerecsen Mária képe csodálatos módon túlélt egy tűzvészt. A kegykép előtt imameghallgatások történtek, melyekről az első feljegyzés 1761-ből való. A jobb oldali Szent Vendel oltár képe 1874-ben készült. Tabernákuluma a bogyoszlói Kiss Ernő népművész faragása. Az épületében kiállítóhely is működik. Állandó kiállításai bepillantást adnak a Rábaköz és Csorna város egyházi és világi történelmébe. A templom előtti parkban áll az 1780-ból való Mária-oszlop. Talapzatán Szent Flórián, Szent Donát és Szent Sebestyén alakjai láthatók. Közülük emelkedik ki Mária, kezében a gyermek Jézussal.

Kategória : Csorna

Jézus Szíve-templom

Kategória : Csorna

Csornán már 1281-ben állt egy katolikus templom, melyet Szent Ilona tiszteletére szenteltek. 1790-ben a település 270 lakóháza mellett leégett a templom is. Ezt követően a lakosság a premontrei templomba járt szentmisére. A Jézus Szíve tiszteletére emelt új templomot 1936-ban kezdtek el építeni és 1938-ban szenteltek fel. A modern templomépítészet kiemelkedő alkotása, Körmendy Nándor tervei alapján valósult meg. Az öthajós templom hossza 60, szélessége 30 méter, befogadó képessége 2000 fő. A szentély 180 m2-es festménye Közép-Európa legnagyobb egybefüggő faliképe, Nagy Sándor alkotása. A carrarai márványból készült főoltárt és a főbejárat homlokzatát Ohmann Béla alkotásai díszítik. A két kápolna Kis Szent Teréz és Páduai Szent Antal tiszteletére épült. Ezek oltárszobrait és Szent József szobrát Krasznai-Krausz Lajos faragta. A keresztút stációképeit Samodai József rajzolta. Az Angster-orgonát 1942-ben építették. A déli oratórium ékessége az életnagyságú Boldogasszony-kerámia, amelyet Flamm Mária a pécsi Zsolnay porcelángyárban készített. A Szűzanya kerámia-szobra (a keresztet magához szorító gyermek Jézust és a rózsafűzért mutatva) az oltár fölött áll.