Szentlélek-templom

Az 1987-ben felszentelt, szokatlan formájú templomot és plébániát Ráskai Péter tervezte. Az előcsarnok emmauszi jelenetének három részből álló szekkóját és az altemplom szentélyének 8 boldogságot és a feltámadott Krisztust ábrázoló falképeit Kákonyi Asztrik festette. Az ő tervei alapján és Mohay Attila kivitelezésében készültek a szentély két oldalán a Jézus keresztre feszítését és a Szentlélek kiáradását megjelenítő színes ablakok.

A szentély falán Barabás László két tűzzománc alkotása látható: felül a keresztről szinte lehajoló Krisztus alakja, alatta a tabernákulum-ajtó az Oltáriszentség-szimbólumokkal (kehely, búzakalász, szőlőfürt).

Berecz Ferenc művészi faragásai a Kis Szent Teréz, Szent Antal és Assisi Szent Ferenc dombormű, valamint a Szent József szobor.

Tolnay Imre tervei alapján Krizsán István készítette a két üvegmozaik sorozatot: a karzat-mellvédet borító 9 bibliai jelenetet és a keresztút 14 stációját. Az Irgalmas Jézus mozaikképét pedig Krizsán Szilvia készítette.

A templom előtti téren áll a tápláló-tanító Krisztus és a lourdes-i Mária szobra (Rieger Tibor munkái), valamint Szent II. János Pál pápa szobra (Páljános Ervin alkotása).

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail