Szent Jakab Látogatóközpont
A látogatóközpontot a középkori bencés apátság épülete egy részének alapjára emelték. A bencések 1529-ben hagyták el Lébényt. 1638-ban a jezsuita szerzetesek tulajdonába került az apátság, akik a felújított középkori kolostorba lábadozókat és öregeket helyeztek el. A megmaradt épületrészt 1838-ban plébániává alakították át.
Az új plébániaépület Maráz Péter tervei alapján 2002-2003-ban, a román kort idéző stílusban épült, a középkori kolostor gazdasági udvara helyére. Építését régészeti kutatás előzte meg, melynek során értékes középkori emlékek kerültek elő. A leletek a mosonmagyaróvári múzeumban tekinthetők meg. Az épületet Reicher János gútai kovácsmester munkái díszítik (Jó Pásztor, Szűz Mária Gyermekével).
A központ várja a zarándokokat és turistákat, akik találkozhatnak Szent Jakab első apostol-vértanú ereklyéjével.