Szent Kereszt templom

A terület már az 1300-as évektől egyházi birtok volt, a ma is látható templom 1735-ben épült barokk stílusban. Az 1700-as évek második felében kolostor készült a nazarénusoknak, majd két alkalommal rövid ideig a pálos rend telepedett le itt. 1913-tól a kegyhelyet Don Bosco Szalézi Társasága vette át, ami a kegyhely életébe állandóságot és felvirágzást hozott. 1950-ben államosították, de 1992-ben visszakapta a szalézi rend. A 2014-ben felújított Szent Kereszt ereklyét őrző kegytemplom a hét minden napján szentmisével várja a híveket. A templom érdekességei a Szent Vendel Kápolna, valamint a hétfájdalmú Szűz eseményeit megjelenítő üvegablakok. A terület különlegességei a XVIII. században épült Kálvária-szoborcsoport, melynek minden stációja más-más stílusban került kialakításra, valamint a Lourdes-i barlang. Jelentős vallástörténeti emlékei miatt a zarándokok kedvelt helyszíne. Érinti a mintegy 1400 km-es, Máriacelltől az erdélyi Csíksomlyóig vezető Mária Út és a Mátraverebély-Szentkút-Máriacellt összekötő 940 km-es Via Margaritarum, vagyis a Gyöngyök Útja. Szent Kereszt tiszteletének búcsújáróhelye. Szolgáltatások: szentmisék, szálláshely, rendezvények, ajándékbolt, kávézó, Országos Kéktúra pecsételőhely, Gerecse Natúrpark Látogatóközpont (fejlesztés alatt!)

Címe: Bajót – Péliföldszentkereszt

További információk:

2533 Bajót-Péliföldszentkereszt, Pf. 3
+36-33/506-340, +36-20/235-9006
szentkereszt@szaleziak.hu
http://szentkereszt.szaleziak.hu/

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail