Kerékpároscentrumot avattak Szil községben

A SacraVelo – határon átnyúló kerékpáros zarándokutak hálózatának kiépítését célzó program keretében avatták fel a hétvégén a szili kerékpároscentrumot. A nagy léptékű, 110 millió forintos beruházásnak köszönhetően egy modern, letisztult pihenőhely várja a turistákat.

A SacraVelo projekt a magyar–szlovák határ közelében található vallási nevezetességek népszerűsítését célozza meg a biciklisek körében, ennek részeként valósult meg a kerékpároscentrum is. A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat vezető partnereként a projekt kezdetén, öt évvel ezelőtt szólította meg az útvonaltervvel az érintett települések polgármestereit.

Ivanics Ferenc, a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés alelnöke beszédében hangsúlyozta, a megyei önkormányzat mindig elkötelezett volt a fejlesztések mellett. „A SacraVelo egyrészt a szakralitást, hagyományaink ápolását, valamint a kerékpáros-turizmust hivatott erősíteni, bekapcsolva a Rábaközt a nemzetközi és a magyar kerékpárút-hálózatokba”- tettehozzá. Az alelnök azt is kiemelte, hogy az összesen 2,7 millió eurós beruházás egyik legnagyobb tétele került a rábaközi településre.

„Egy község életében nagy jelentőséggel bír egy-egy új létesítmény átadása” – mondta Németh Péter polgármester, aki a beruházást egy folyamatos, egy irányba mutató, több cikluson átívelő akarat eredményeképp írta le, kiemelve a korábbi településvezetők, Lengyel Lajos, majd Lengyel Oszkárné nevét is.
A polgármester elmondása szerint a terület alkalmas sportprogramok, valamint iskolai és önkormányzati táborok lebonyolítására is. A modern arculatú turisztikai komplexumban kerékpártároló, kemence, fedett közösségi tér és mellékhelyiségek létesültek.

A pihenőhelyet Gats Mihály plébános áldotta meg.


Forrás: Kisalföld

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail