Kerékpáros családi nap Környén

A környei önkormányzat első alkalommal 2019 októberében rendezett nagyszabású kerékpáros „dzsemborit”, Nagy Bebiciklizést a Tatabánya és Oroszlány között létesített, Környét érintő kerékpárút avatásaként. Bár ezúttal családiasabb programra várta a helyieket és környékbelieket, a fődíj változatlanul egy-egy igen értékes kerékpár volt női, férfi és gyermek kategóriában azon környei nevezők számára, akik sikerrel gyűjtötték be a Tatabánya, Vértessomló és Oroszlány felé vezető kerékpárúton található 4 állomáson a pecséteket. A fődíjak mellett természetesen a más településről érkezőkre is vártak értékes nyeremények, de mint kiderült, egyetlen tatabányai férfi vágott neki a nagyjából 10 kilométeres távnak, így mellette összesen 76 környei; 24 nő, 26 férfi és szintén 26 gyermek várhatta izgatottan sorsolást.

A kerekezőket a rajthelyre, a sportpályára visszaérkezve ízletes limonádé és zsíros kenyér várta lilahagymával, mellette ügyességi pálya, KRESZ teszt, no meg az izgalom, hogy kedvez-e számukra a Fortuna, ha a fődíj tekintetében nem is, esetleg más értékes nyereménynél.

A KRESZ teszt elsőségét a felnőtteknél Tőberling Katalin szerezte meg, mögötte végzett Vida Andrea, harmadik helyen Lábadi Éva. A 14 év alatti gyerekeknél Erős Krisztina és Erős Gergő pontegyenlőséggel lett első, így a második helyezettnek járó ajándékot Nagy Dorina vehette át.

Az ügyességi feladatokat a 10 év alatti korcsoportban Selmeci Zsombor teljesítette a leggyorsabban, tőle 6 másodperccel maradt le Erős Gergő, akitől viszont egyetlen másodperccel Szilbereki Milán. A 10-14 évesek között Jordán Dávid végzett az élen, a második helyen Jeszenovics Balázs végzett, a harmadikon Nagy Dorina.

A fődíj kerékpárt a hölgyeknél Rezsneki Katalin nyerte el, a férfiaknál Kis József, a gyermekeknél pedig Hujber Dorina Mirella, akinek az édesanyja 2019-ben szintén hazavihetett női kategóriában egy KTM kerékpárt.

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail