Szent György-templom

A középkori történet szerint Schmuckenpfennig János soproni polgár gyilkosságba keveredett. A vétkes - a IX. Bonifác pápa által kirótt büntetésnek megfelelően - egy telket adományozott, ahol az 1393-ban kezdődött építkezés eredményeként öt év alatt felépült a templom. Az istenházát 1555 és 1673 között az evangélikusok használták. Az 1676-os tűzvész után a jezsuiták barokk stílusban megújították az épületet. Homlokzatára Mária és Szent József szobra került. Az eredetileg gótikus templom nyolc oldalkápolnája és az egész belső falfelület stukkódíszítést kapott. Oltárai, szobrai, padjai és szószéke gazdagon díszített barokk alkotások. A templomban található Magyarország legrégebbi orgonája, Johann Wöckherl bécsi mester műve 1633-ból. 1869-ben a főhomlokzathoz kapcsolódó barokk torony ledőlt az utcára. Az 55 méter magas új tornyot a templom túloldalán, a várfal rondelláján építették fel. Rajta a következő latin felirat olvasható: „Isten dicsőségére épült 1882-ben". A világháborús pusztítások utáni helyreállítás a barokk architektúra alatt megtalált középkori részeket is láthatóvá tette.

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Szakrális helyek

Sopron, Nemzeti emlékhely (Balf)

A temetőfal külső oldalán megrendítő szoboregyüttes emlékeztet a balfi kényszermunka táborban 1944-45 telén, embertelen körülmények között meghalt több száz zsidó áldozatra. Kutas László szobrász és Winkler Barna építész 2008-ban készült alkotása nemzeti irodalmi és történelmi emlékhely. A kerítés falába építve nyitott könyv látható, kőbe vésett üzenettel: „A szabadság nemcsak egy nemzet magánügye, hanem az egész emberiségé is." Az idézet szerzője Szerb Antal, a zsidó származása miatt meghurcolt és a balfi táborban megölt katolikus író.
http://www.balfikirandulas.hu/balf/szerb_antal_emlekhely.html

Sopron, Szent Farkas vártemplom (Balf)

A 12-14. században emelt templom lőréses kőfallal határolt temetőben áll, ahová meredek út vezet fel. A boltíves „várkapun" át megközelíthető templom tornya egykor őrtoronyként is szolgált, amelynek gótikus ablakaiból az egész Fertő-táj belátható. A szentély középkori kőbordái közötti mezőket és a diadalívet 20. századi falképek díszítik. Az oltár mögötti festmény a 10. században élt Wolfgang (Farkas) regensburgi püspököt ábrázolja, aki hazánkban is végzett missziós munkát és Boldog Gizella királyné nevelője volt.

Ortodox zsinagóga és holokauszt emlékmű

A Paprét déli oldalán álló ortodox zsinagógát Schiller János tervei alapján 1890-1891-ben emelték historizáló stílusban. A zsinagógához tartozott az 1911-ben épített rituális fürdő, a pászkaház és az 1917-ben alapított jesiva. Ezek ma is láthatók a park túloldalán. A parkban álló, 2004-ben készült holokauszt-szobor Kutas László alkotása. A Sopronból 1944-ben Auswitzba hurcolt 1800 áldozatra emlékeztető kompozíció a gázkamrák előtti vetkőzőhelyiséget szimbolizálja. A füstként felszálló szöveg betűi a „Halljad Izrael” imát, a kerítés héber írásjelei pedig az „Áldott legyen az igazak emléke!” szöveget idézik.

GPS koordináták:
47.68329,16.59642

Sopron, Pap rét 12-14.

Ózsinagóga

Az egykori zsinagóga a belváros két késő középkori épületének udvarán áll,  A soproni zsidókról a 13. századból maradtak fenn az első írásos emlékek. Az 1300 körül épített, Közép-Európában egyedülálló, kora gótikus zsinagóga - az akkori előírások szerint - nem állhatott az utca vonalában, ezért van előtte udvar. Az épület csak töredékesen maradt fenn, de egykori elrendezését sikerült rekonstruálni. Benne „Elfeledett Soproniak” címmel kiállítás látható.

GPS koordináták:
47.68486, 16.59032


Sopron, Új u. 22, 9400
Telefonszám: (99) 311 327

Mosonmagyaróvár, Shalom emlékpark


A vészkorszak 70. évfordulóján, 2015-ben holokauszt-emlékművet adtak át Mosonmagyaróváron. Lebó Ferenc szobrász alkotása a zsidó temető mellett kialakított Shalom emlékparkban áll.

GPS koordináták:
47.864345, 17.279039


Mosoni Mihály utca