Kisboldogasszony-templom

A törökök által feldúlt régi templomot 1760-ban újjáépítették, majd 1879-ben lebontották.
A jelenlegi istenháza Handler Ferdinánd tervei alapján, neogótikus-romantikus stílusban épült. Az oltáron, a tabernákulum feletti baldachin alatt álló Mária-szobröt legendás történet övezi: 1496-ban a Sopron megyei Vimpác község hívei templomot építettek. Ekkor a Lajta partján dolgozó parasztok egy szép Szűz Mária-szobrot találtak, amelyet az új templom oltárára állítottak. A szobrot 1529-ben a Bécs alól visszavonuló törökök egyik parancsnoka magával vitte. A basa súlyosan megbetegedett, már-már halálán volt, amikor az egyik magyar fogoly azt tanácsolta neki, hogy küldje vissza a szobrot és akkor meggyógyul. A szobor visszakerült, a basa pedig meggyógyult. Vimpácon is csodás gyógyulások történtek. 1587-ben minorita kolostor is épült a kegyhelyen. Amikor II. József császár feloszlatta a szerzetesrendeket, a minoriták is kénytelenek voltak elhagyni Vimpácot, így került a kegyszobor Röjtökre.

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Szakrális helyek

Sopron, Nemzeti emlékhely (Balf)

A temetőfal külső oldalán megrendítő szoboregyüttes emlékeztet a balfi kényszermunka táborban 1944-45 telén, embertelen körülmények között meghalt több száz…

Sopron, Szent Farkas vártemplom (Balf)

A 12-14. században emelt templom lőréses kőfallal határolt temetőben áll, ahová meredek út vezet fel. A boltíves „várkapun" át megközelíthető templom tornya…

Ortodox zsinagóga és holokauszt emlékmű

A Paprét déli oldalán álló ortodox zsinagógát Schiller János tervei alapján 1890-1891-ben emelték historizáló stílusban. A zsinagógához tartozott az 1911-ben…

GPS koordináták:
47.68329,16.59642

Sopron, Pap rét 12-14.

Ózsinagóga

Az egykori zsinagóga a belváros két késő középkori épületének udvarán áll,  A soproni zsidókról a 13. századból maradtak fenn az első írásos emlékek. Az 1300…

GPS koordináták:
47.68486, 16.59032


Sopron, Új u. 22, 9400
Telefonszám: (99) 311 327

Mosonmagyaróvár, Shalom emlékpark

A vészkorszak 70. évfordulóján, 2015-ben holokauszt-emlékművet adtak át Mosonmagyaróváron. Lebó Ferenc szobrász alkotása a zsidó temető mellett kialakított…

GPS koordináták:
47.864345, 17.279039


Mosoni Mihály utca