Assisi Szent Ferenc-kápolna

A kápolna építésének ötlete a helyi fiatalokban fogalmazódott meg, miután hazaérkeztek a 2005-ös kölni Katolikus Világifjúsági Találkozóról. A kápolna sokak összefogásával és támogatásából, a helyiek önzetlen munkájával épült fel. A sarródi „Ferenczi József” művésztáborban készített alkotásokkal ékesített kápolnát 2007 októberében szentelték fel. Az állatok és a természeti környezet védőszentje, Assisi Szent Ferenc tiszteletére emelt kápolna a Mária Út része.
2018-ban felépült a Mária Út mentén a település második kápolnája is, melyet a földművesek védelmezőjéről, Szent Györgyről neveztek el.

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail