Szent II. János Pál pápa templom (Szőgye)

Az 1927-ben Kisbajcshoz csatolt falunak volt egy kis kápolnája a Duna árterében, amely az áradó folyam miatt sokszor víz alá került. A szőgyeiek 2014-ben kezdték felépíteni, immár biztonságos helyen új templomukat, 2015-ben pedig a helyére került a szentély és a hajó berendezése. A Pongrácz Attila és Horváth István tervei alapján emelt és berendezett, 2016-ban felszentelt templom oltárképe egy modern triptichon. Udvardy Erzsébet alkotásának középső képrészén Szent II. János Pál pápát ábrázolja, amint térdelve imádkozik a Częstochowai Fekete Madonna előtt, a két szélső képrészen pedig Szent Cirill és Szent Metód látható.

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail