Kisboldogasszony-templom

Egy 1430-ban kelt oklevél említi a templomot, amelyet 1631-ben az evangélikus püspök látogatott, és amelyet 1644-ben már ismét katolikusnak jeleznek a krónikák. Az 1806-ban klasszicista stílusban átépített templomot a Boldogságos Szűz születéséről nevezték el. A főhajót cseh boltozat fedi, középen lapos kupolával. A szentély keskenyebb, az énekes karzat pedig két vaskos pilléren nyugszik. A berendezés nagy része a 18. század végéről való. A főoltárt 1929-ben faragták. Az oltárkép Mária születését ábrázolja: a háttérben Szent Anna pihen az ágyban, elől Joachim és a rokonság a kisdeddel, a csoport felett pedig az Úr alakja és egy angyal látható. A kép két oldalán Szent István és Szent László barokk szobra áll. A mellékoltár szoborcsoportja a keresztfával Máriát ábrázolja Szent Jánossal és Magdolnával. A szószék mellvédjén Jézus látható a kerekes kútnál a szamariai asszonnyal.

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail