Ducói erőd – templom - Ducové – Kostelec (Ducó – Kosfalu)

A korai kőkorszakban (i.e. 1300-1100 között) a velaticei kultúra népe jelentős erődöt épített ki a Kosfalu melletti hegyláb teraszán. Az erődítmény fortifikációs rendszere - az erős falak és az árok - a mai napig fennmaradtak. Kosfaluban a lakóhelyeken kívül a velaticei kultúrához tartozó csontvázas temetkezési helyeket is feltártak. A múltban ugyanabból az időszakból származó hamvasztásos sírokat találtak a mai Ducó régebbi részében, és Veľký diel (Nagyrész) és Panský jarok (Úri árok) falurészekben. Kosfalu átmenetileg a római korban (időszámításunk szerinti 2-3. században) is lakott hely volt, erről apróbb leletek kerültek elő a kutatások során. A nemzeti történelmünk szempontjából a legjelentősebb szláv letelepedések Kosfalu területén a 9 - 10. században voltak. A kiépített erődítmény- tölgyfa karókból épült védsánc, a lakórészek - rönkházak, és a kis templom - rotunda mind egy főúri udvar részét képezték. A modern jelölő rekonstrukció kiváló áttekintést nyújt az építményeknek a terepen történő elhelyezkedéséről. A főúri udvar megszűnése összeköthető az Árpád-házi uralkodóknak az elfoglalt területek bővítésére vonatkozó ambícióival, a 10. században. Az udvar teljes megszűnését követően a területe egészen a 19. század közepéig temetőként szolgált.

1990 július 5-én Szent Cirill és Metód ünnepén került sor Ducó-Kosfaluban az első nemzeti zarándoklatra. Ettől az évtől kezdve a zarándoklatok rendszeresen minden évben megrendezésre kerülnek.

Forrás: http://www.ducove.sk/index.php?option=com_content&view=article&id=26&Itemid=34

Elérhetőségek:
Postacím: Rímskokatolícka cirkev (Római Katolikus Plébánia Hivatal), Moravany nad Váhom, Radová 75, 922 21 Moravany nad Váhom
Telefonszám: 033 / 77 47 117

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail