Urunk színeváltozása templom
Az első újvárosi templom az 1695-ben építtetett Salvator (Isteni megváltó) kápolna volt, mely a mai Zsinagóga helyén állt. A második a Szent József-templom volt, amely a mostani templom helyén állt. Ezt az eredetileg evangélikus istenházát 1749-ben vették birtokba a katolikusok. Miután ez kicsinek bizonyult, 1836 és 1841 között Fruhhmann Antal tervei alapján, neoklasszicista stílusban felépült a jelenlegi templom. Győr második legnagyobb, 660 m2 alapterületű templomának főoltára fölött az építtető Győr város címere látható. Az „Urunk színeváltozása” főoltárkép táborhegyi jelenetében Jézus három apostolnak (Péternek, Jakabnak és Jánosnak) megmutatja istenségét, hogy később az üldözött tanítványai ebből is erőt merítsenek. A főoltár mellett áll Szent István diakónus, Győr védőszentjének szobra. A Pozsonyban készült orgonát 1854-ben hajóval hozták Győrbe. Az 1896-ben készült a Szent József mellékoltár, a jobb oldali kápolnasorban.