Szent Kereszt felmagasztalása templom

A faluképet meghatározó háromtornyú templom egyedülálló ritkaság, a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktárba tartozó megyerikum, a helyi katolikus vallási élet központja.

A barokk templom főhajóját Zichy Ferenc győri püspök 1767-ben építtette. Zalka János püspök (akinek címere a bejárat felett látható) 1867-ben a tornyot megmagasíttatta és az épületet mellékhajókkal bővíttette, melyek sarkain két kisebb tornyot is emeltek. A saroktornyok és a 46 méter magas középtorony között félköríves frízzel díszített oromszárnyak húzódnak. A homlokzaton helyezték el az I. világháború 140 áldozatának két névtábláját. A faragott padok, a gazdagon díszített oltárépítmény és a Szent Péter és Szent Pál alakjával ékesített szószék 18. századi alkotások. A „Szent Kereszt felmagasztalása" főoltárképet 1855-ben Ludwig Beyfuss készítette. A templomot 1928-ban Pandúr József és Borsa Antal festette ki, a mennyezetkép Takács István 1962-63-ból való alkotása.

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail