Szentkút

Szentkút, Csatkától kb. 1 km-re fekszik egy völgyben. Kápolnáját báró Fiáth Ferencné építtette 1862-ben. A kegykápolnában történt imameghallgatások, csodás gyógyulások emlékei a falakon elhelyezett hálatáblák. Feljegyzések szerint, Meizler Vilmos vakságából gyógyult meg, pillanatok alatt nyerte vissza látását a kegyhelyen, 1792-ben. A búcsúsok szerint a csatkai Szentkút vize elsősorban lábfájás gyógyítására, bénaság ellen jó. A zarándokok régen és ma is a forrás vizét korsókban, üvegekben viszik haza az otthon maradtaknak. Évszázadokon keresztül tömegek zarándokoltak az Irgalmasság Anyjához, míg 1962-ben a veszprémi püspökség hivatalosan is elismerte zarándokhelyként. Több ezer ember keresi fel a gyógyító erejű forrást, hogy lelket tisztító vizéből igyon, s benne arcát megmossa, és hogy az egymást követő szentmiséken áldást kérjen magára és hozzátartozóira. A kegyhely főbúcsúja szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén van. Ilyenkor sokan érkeznek a Felvidékről, Délvidékről és Erdélyből is. A szentmiséket a magyaron kívül német- és cigány nyelven is tartják. Az imádkozó Szent Szűz búcsújáróhelye.

Címe: Csatka - Szentkút Búcsú: 09.08.

További információ:

Holubák Attila
2887 Ácsteszér, Kossuth L. u. 47/a.
06/20/8234249
holubaka@hotmail.com

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail