Szent Anna (orsolyita) templom

Az orsolyita nővérek Mária Alexia vezetésével 1726-ban kezdték meg működésüket Győrben. Kolostoruk és iskolájuk közé 1762-re épült fel a Szent Anna-templom. Az utcafronttal párhuzamosan emelt templommal teljessé vált barokk épületegyüttest apró huszártorony ékesíti. Schaller István alkotása a három mennyezetfreskó. A szentély feletti képen Mária eljegyzése látható. A kupolakép Krisztus körül négy szent (Orsolya, Angéla, Ignác és Gergely pápa) életéből vett jeleneteket ábrázol. A karzat feletti képen a zenészek pártfogója, Szent Cecília muzsikál. A barokk főoltár eredeti szobrai között 1908 óta Szent Anna-kép látható. Az orsolyiták győri iskolája az 1726-os alapítástól 1948-as államosításig működött. A nővéreket 1950. június 18-án éjszaka hurcolták el. A templom a szétszóratás ideje alatt is istentiszteleti hely maradt, de a harangja (43 éves kényszerű hallgatás után) csak 1993-ban szólalhatott meg ismét. A rend ekkor visszakapta kolostorát és iskoláját is.

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Szakrális helyek

Sopron, Nemzeti emlékhely (Balf)

A temetőfal külső oldalán megrendítő szoboregyüttes emlékeztet a balfi kényszermunka táborban 1944-45 telén, embertelen körülmények között meghalt több száz zsidó áldozatra. Kutas László szobrász és Winkler Barna építész 2008-ban készült alkotása nemzeti irodalmi és történelmi emlékhely. A kerítés falába építve nyitott könyv látható, kőbe vésett üzenettel: „A szabadság nemcsak egy nemzet magánügye, hanem az egész emberiségé is." Az idézet szerzője Szerb Antal, a zsidó származása miatt meghurcolt és a balfi táborban megölt katolikus író.
http://www.balfikirandulas.hu/balf/szerb_antal_emlekhely.html

Sopron, Szent Farkas vártemplom (Balf)

A 12-14. században emelt templom lőréses kőfallal határolt temetőben áll, ahová meredek út vezet fel. A boltíves „várkapun" át megközelíthető templom tornya egykor őrtoronyként is szolgált, amelynek gótikus ablakaiból az egész Fertő-táj belátható. A szentély középkori kőbordái közötti mezőket és a diadalívet 20. századi falképek díszítik. Az oltár mögötti festmény a 10. században élt Wolfgang (Farkas) regensburgi püspököt ábrázolja, aki hazánkban is végzett missziós munkát és Boldog Gizella királyné nevelője volt.

Ortodox zsinagóga és holokauszt emlékmű

A Paprét déli oldalán álló ortodox zsinagógát Schiller János tervei alapján 1890-1891-ben emelték historizáló stílusban. A zsinagógához tartozott az 1911-ben épített rituális fürdő, a pászkaház és az 1917-ben alapított jesiva. Ezek ma is láthatók a park túloldalán. A parkban álló, 2004-ben készült holokauszt-szobor Kutas László alkotása. A Sopronból 1944-ben Auswitzba hurcolt 1800 áldozatra emlékeztető kompozíció a gázkamrák előtti vetkőzőhelyiséget szimbolizálja. A füstként felszálló szöveg betűi a „Halljad Izrael” imát, a kerítés héber írásjelei pedig az „Áldott legyen az igazak emléke!” szöveget idézik.

GPS koordináták:
47.68329,16.59642

Sopron, Pap rét 12-14.

Ózsinagóga

Az egykori zsinagóga a belváros két késő középkori épületének udvarán áll,  A soproni zsidókról a 13. századból maradtak fenn az első írásos emlékek. Az 1300 körül épített, Közép-Európában egyedülálló, kora gótikus zsinagóga - az akkori előírások szerint - nem állhatott az utca vonalában, ezért van előtte udvar. Az épület csak töredékesen maradt fenn, de egykori elrendezését sikerült rekonstruálni. Benne „Elfeledett Soproniak” címmel kiállítás látható.

GPS koordináták:
47.68486, 16.59032


Sopron, Új u. 22, 9400
Telefonszám: (99) 311 327

Mosonmagyaróvár, Shalom emlékpark


A vészkorszak 70. évfordulóján, 2015-ben holokauszt-emlékművet adtak át Mosonmagyaróváron. Lebó Ferenc szobrász alkotása a zsidó temető mellett kialakított Shalom emlékparkban áll.

GPS koordináták:
47.864345, 17.279039


Mosoni Mihály utca