Kisbajcs

Kategória : Kisbajcs

Szent II. János Pál pápa templom (Szőgye)

Kategória : Kisbajcs

Az 1927-ben Kisbajcshoz csatolt falunak volt egy kis kápolnája a Duna árterében, amely az áradó folyam miatt sokszor víz alá került. A szőgyeiek 2014-ben kezdték felépíteni, immár biztonságos helyen új templomukat, 2015-ben pedig a helyére került a szentély és a hajó berendezése. A Pongrácz Attila és Horváth István tervei alapján emelt és berendezett, 2016-ban felszentelt templom oltárképe egy modern triptichon. Udvardy Erzsébet alkotásának középső képrészén Szent II. János Pál pápát ábrázolja, amint térdelve imádkozik a Częstochowai Fekete Madonna előtt, a két szélső képrészen pedig Szent Cirill és Szent Metód látható.

Kategória : Kisbajcs

Rózsafüzér királynéja templom

Kategória : Kisbajcs

A község temploma Markos Sándor plébános kezdeményezésére 1958-ban épült, azon a helyen, ahol a régi harangláb állt egy tölgyfaligetben. A hívek adakozásából és összefogásával egy év alatt felépült istenháza padjai a liget faanyagából készültek. A kívül-belül egyszerű, díszítetlen felületekkel határolt templom oltárképén a gyermek Jézust ölében tartó Mária látható, amint átnyújtja a rózsafüzért Szent Domonkosnak és Sziénai Szent Katalinnak. Kisbajcs köztéri szakrális látnivalói: a Kenderáztató partján, két gesztenyefa között álló Mária-szoborfülke, valamint és a Jókai utcai képoszlop, üregében feszülettel. A temető közelében 2010-ben kialakított emlékpark és pihenőhely a templomépítő plébános nevét viseli.