Dorog

Kategorie Dorog

Szent József plébániatemplom

Kategorie Dorog

A török kor után betelepített németek már 1701-ben templomot készültek emelni Szent József tiszteletére. Az első fatornyos templom 1735-ben készült el. A mai barokk stílusú templom 1767-1775 között épült fel. Révay Antal püspök szentelte fel. 1967-68-ban seccoit Bardon Alfréd modern freskóra festette át. A templom különleges művészeti értékét képezi Haranghy Jenőnek az üvegablakai. A jeles művész Gáthy Zoltánnak, a város főépítészének ajánlására, Schmidt Sándor bányaigazgatónak a megbízásából hat üvegablakot tervez meg, amelyet ma is megcsodálhatunk. Jeles plébánosa volt Dorognak Grundl Ignác, aki egyházi feladatai mellett beírta nevét a botanika egyetemes történetébe is. Nevét születésének 200. évfordulóján felavatott emléktábla hirdeti a plébánia falán. A plébánia történetének része, hogy 1975-77 között káplán volt Dorogon dr. Erdő Péter, aki később bíboros, a Magyar Katolikus Egyház érseke lett. 2003-ban Dorog díszpolgárává választották. A Szent József templom előtti kereszt ismeretlen alkotó műve, mely 1824-ből származik. Vegyes technikával kőből és fémből készült az egyház megbízásából. A templom melletti kereszt vegyes technikával készült (márvány, fém), amely szintén ismeretlen alkotó műve. Állíttatta özv. Holdampf Albertné Halász Alojzia, a kisdedóvó alapítványtevője. Az 1701-es visitatio canonica számolt be arról, hogy a 120 hívőből álló plébánia közadakozásból templomot emel Dorogon Szent József tiszteletére. 1735-ben elkészült az első templom, egy fatornyos épület, melyet hamar kinőtt a község. A mai templom építését 1767-ben kezdték meg. 1775-re lett kész, és Révay Antal püspök szentelte fel. A huszadik század második felében többször is felújították. 1967-ben és '68-ban eredeti seccoit modern freskókra cserélték, majd 1976-ban és 1990-ben külsőleg renoválták. A hajó külső falán 1889-ből származó kőkereszt látható.

Kategorie Dorog

Mária-barlang

Kategorie Dorog

Az 1926-ban Jávorka Mihály bányagondnok és a bányatársaság tervező-osztálya felügyeletével elkészült Mária-barlang több funkciót lát el: támfal, lépcső és kegyhely egyben. A Mária téri építmény az 1305-ös helyrajzi számú telken található. Gáthy Zoltánt névtelenül is irányítója volt a Mária-barlangnak is helyet adó, de vízelvezetési célokból tervezett és megépített támfalnak. Építtetője Dorog község volt, kivitelező Szente József. A falban elhelyezkedő névadó kegyhelyet Morva Izidor főjegyző állítatta. 1926-ban szentelték fel, végleges alakját 1928-ban nyerte el. 2006-ban a támfalat és a lépcsőt az eredeti állapotnak megfelelően állították helyre. A fal elé parkolót és ahhoz kapcsolódó úthálózatot építettek. Beton és kő szerkezetű építmény, mely főként támfal, másodlagosan gyalogos közlekedési lépcső szerepet tölt be. Az építmény külső megjelenését a ciklop mészkő burkolat és a műkő balusztrádos lépcső korlát határozza meg. A hagyományos településkép megőrzése céljából, továbbá építészeti, településtörténeti, helytörténeti, szempontból jelentős alkotás. Az építmény felújítása során a modernizáción túl a legfőbb szempont, hogy minden eredeti formájában és anyaghasználatában, szépségében újuljon meg. A dorogi Mária-barlang a Villa utcáról (ma Ady Endre utca) érkező vízlefolyásokat felfogni hivatott, 1925-ben épült támfal, 1926 óta kegyhely. Morva Izidor főjegyző a családját elkerülő szerencsétlenség (merénylet) emlékére barlangot építtetett a falban, melyet1926-ban szenteltek fel. Végleges formáját az új kúttal és vízvezetékrendszerrel 1928-ban nyerte el. Építésének 80. évfordulóján,2006-ban került sor a teljes felújítására. Morva Izidor márványtábláján az alábbi szöveg olvasható: „ A Szűz Anya megoltalmazott 1926. augusztus 7-én 3 órakor

Kategorie Dorog

Kálvária

Kategorie Dorog

A bányászat 200 éves évfordulójára 1981-ben állítatta a DSZV az úgynevezett Aknatornyot a Kálvária domb tetején. A bányászjelkép stilizált kivilágítható vasszerkezetből készült. A Kálvária dombon 1928-ban állította fel a községi elöljáróság a kálvária stáció képeit, amelyeket 1996-ban a dorogi önkormányzat újított fel a dorogi községekkel karöltve. A stációk eredetileg a müncheni terrakotta műhely, felújításakor Árvai Ferenc szobrász és Végh Éva festő alkotásai, melyek vegyes technikával készültek (mészkő, tűzzománc).

Kategorie Dorog

Sankt-Barbara-Pfarrkirche – Dorog

Kategorie Dorog

Der Pfarrsprengel des Bergwerksreviers unter dem Patronat der heiligen Barbara wurde 1923 gegründet, und im folgenden Jahr wurde nach den Plänen des Oberarchitekten der Stadt Zoltán Gáthy mit dem Kirchenbau begonnen. Die im neoromanischen und Neorenaissancestil gehaltene Kirche wurde im Jahre 1931 von Jusztinián Serédi, Kardinal und Erzbischof von Esztergom, eingeweiht. Aus diesem Anlass wurde das Werk des Komponisten Antal Buchner Bánáti „Doroger Messe“ uraufgeführt. Die Altarbilder sind Werke von Lajos Mátrai. Im Zweiten Weltkrieg wurde die Kirche stark beschädigt. Die neuen Fresken wurden von Asztrik Kákonyi gemalt, die Sonnenuhr von József Klotz gefertigt. Im Zuge der im Jahre 2000 begonnenen Erneuerungsarbeiten wurden auch der Kirchturm und die Sonnenuhr nach dem ursprünglichen Entwurf rekonstruiert. Anlässlich des 20. Jahrestags der Verleihung des Stadtrechts an Dorog wurde neben der Kirche die Statue des Bildhauers Róbert Csíkszentmihályi aufgestellt. Der Engel auf der Statue erinnert an den imposanten Altar aus der hier geförderten Kohle, der früher auf dem Kirchplatz gestanden hat. Die Kirche ist zurzeit wichtiger Schauplatz der Pflege von Bergwerkstraditionen in Dorog. Adresse: 2510 Dorog-Újtelep Bányászkörönd 3. Kirchweih: 4. December Anbetung des Allerheiligsten: 05.25. és 12.27.   Weitere Informationen: Pfarramt 2510 Dorog, Bányászkörönd 1.33/431-783banyasztemplom.dorog@gmail.com

Kategorie Dorog

Sankt-Barbara-Pfarrkirche

Kategorie Dorog

Der Pfarrsprengel des Bergwerksreviers unter dem Patronat der heiligen Barbara wurde 1923 gegründet, und im folgenden Jahr wurde nach den Plänen des Oberarchitekten der Stadt Zoltán Gáthy mit dem Kirchenbau begonnen. Die im neoromanischen und Neorenaissancestil gehaltene Kirche wurde im Jahre 1931 von Jusztinián Serédi, Kardinal und Erzbischof von Esztergom, eingeweiht. Aus diesem Anlass wurde das Werk des Komponisten Antal Buchner Bánáti „Doroger Messe" uraufgeführt. Die Altarbilder sind Werke von Lajos Mátrai. Im Zweiten Weltkrieg wurde die Kirche stark beschädigt. Die neuen Fresken wurden von Asztrik Kákonyi gemalt, die Sonnenuhr von József Klotz gefertigt. Im Zuge der im Jahre 2000 begonnenen Erneuerungsarbeiten wurden auch der Kirchturm und die Sonnenuhr nach dem ursprünglichen Entwurf rekonstruiert. Anlässlich des 20. Jahrestags der Verleihung des Stadtrechts an Dorog wurde neben der Kirche die Statue des Bildhauers Róbert Csíkszentmihályi aufgestellt. Der Engel auf der Statue erinnert an den imposanten Altar aus der hier geförderten Kohle, der früher auf dem Kirchplatz gestanden hat. Die Kirche ist zurzeit wichtiger Schauplatz der Pflege von Bergwerkstraditionen in Dorog. Adresse: 2510 Dorog-Újtelep Bányászkörönd 3.Kirchweih: 4. DecemberAnbetung des Allerheiligsten: 05.25. és 12.27. Weitere Informationen:Pfarramt2510 Dorog, Bányászkörönd 1.33/431-783banyasztemplom.dorog@gmail.com