Szentlélek-templom

A Csanád megyéből 1938-ban érkezett magyar telepesek számára a szentmisét – templom híján –az iskolában tartották. A Pünkösdvásár, majd Őrcsütörtök, végül Várbalog néven ismert községbe 1943-ban kinevezett lelkipásztor, Lőre József azonnal templomépítésbe kezdett. Egy Ausztriából kapott motorkerékpár árából indította el a templom alapozását. Utódai folytatták az építkezést, amelyben a lakosság önkéntes munkával aktívan részt vett, továbbá sokan adakoztak és téglajegyet vásároltak.

Horváth Pál terve alapján, a hívek összefogásával és sokéves munkájával felépült a templom. Maros József tervezte az oltárt és a kovácsoltvas bejáratot. A szokatlanul nagy, 524 m2 alapterületű neoromán istenházát Legányi Norbert pannonhalmi főapát 1959 októberében szentelte fel.

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail